Attila út
Böröcz László polgármester a közösségi médiában ígérte, hogy a Budavári Önkormányzat hamarosan nekilát a Dózsa György téri buszkáosz felszámolásának. A folyamatba bevonják…
Sokszor ad okot bosszankodásra, hogy egy parkoló autó két parkolóhelyet foglal el, mert gazdája hanyag módon tette le a járművet. A jelenség…
Átalakul a budavári parkolás 2025-ben; az önkormányzat tájékoztatása szerint a Fővárosi Közgyűlés 2024 novemberében több ponton módosította a vonatkozó szabályokat, ezért a…
Karambolozott egy autóbusz és egy személyautó az Attila úton, az Attila köz és a Sarló utca közötti szakaszon. A gépkocsi felborult az…
Elindultunk a Vérmezőn a Krisztinaváros felől sötétben, mert több helybeli jelezte, hogy este sötét van a parkban. Mint tapasztaltuk, a közvilágítás egyes…
A járókelők és az autósok is szeptember vége óta voltak kénytelenek gödröket, illetve gyalogos terelősávot kerülgetni a Vérmező út és az Attila…
Intuitívan és a véletlenszerűségnek teret engedve közelít a festészethez Szikra Ági, akit a külső világok néha elmosódó, valószerűtlen fényekben elkapott pillanatképei a…
Mától az Attila út Alagút utca és Mikó utca közötti szakaszán a korábbi 50-ről 40 kilométer per órára csökkentik a megengedett sebességet…
Zavarja a Naphegy téren és környékén élőket, hogy gyakran járó motorral várakoznak a buszok a 178-as ottani végállomásánál – többen is panaszkodtak…
A tereprendezési munkálatokkal együtt jövő hét végéig, július 28-áig húzódhat az Attila út alatt futó, megsérült vízvezeték javítása, adta hírül a Fővárosi…