Krisztinaváros
Kettős ünnepet jelentett az idei költészet napja Krisztinavárosban: József Attila születésnapja mellett Márai Sándor író 125. születésnapjára emlékezett a kerület vezetése. Az…
A 140 éve született Kosztolányi Dezsőre emlékeztek egykori otthonánál, a Tábor utca 12. előtt március 28-án délelőtt. A koszorúzáson Böröcz László polgármester,…
Az eddigi teltházas koncertek után ismét a Hot Jazz Band lép színpadra a MáraiKultban. A Jazzmester-sorozat második előadásán, február 27-én a magyar…
Eddig a Jókai Anna Szalon és a Budai Polgári Közösség vezetőjeként ismerhették az itt élők Bauer Esztert, aki idén már a testületben…
Korábban a Kosciuszkó Tádé utcába kellett menni, ha az ember egy mívesen elkészített, Gyuszi-féle ízkombinációt akart fogyasztani reggelire vagy uzsonnára. Ma már…
Elindultunk a Vérmezőn a Krisztinaváros felől sötétben, mert több helybeli jelezte, hogy este sötét van a parkban. Mint tapasztaltuk, a közvilágítás egyes…
Amolyan Kárpát-medencei barangolásként is felfogható az idén 30 éves Dunatáj Alapítvány filmstúdió ingyenes dokumentumfilm- sorozata a Tabán Moziban. Az alapítvány elnöke, Péterffy…
Foghíjtelkek sorakoznak a krisztinavárosi, négy utca által határolt háztömb között, ahol a Moholy Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói nemrég bejárást tartottak. Az…
A szent benedeki regulát követő Szociális Missziótársulat Farkas Edith Szeretetotthona fák takarásában klasszicista homlokzatával szerényen bújik meg a Krisztina körúton. Belépve azonban…
Püski István, a híres kultúraszervező, könyvkiadó Püski Sándor fia nemrég arról adott hírt, hogy a folyamatosan csökkenő olvasói érdeklődés miatt kénytelen bezárni…