Nagy szerencséje volt a kerületünkben élő Áronnak első kutyájával, Zsöllyével. A bull típusú szuka alkalmazkodó és békés jószág, különösen kulturált, ezzel rácáfolva mindenféle előítéletre, ami
a menhelyi kutyusokkal kapcsolatban élhet bennünk. Áron kulturális újságíróként dolgozik, Zsöllyével a kerület szervezte Kutyás Pikniken tűnt fel először, pedig csak előző nap hozta haza a menhelyről. A gazdi tétován kereste a kutyatartók társaságát, és bizonytalan volt az állattartás fortélyaival, mibenlétével kapcsolatban.

„Ő az első kutyám, a családom sem egy kutyatartó típus, kaptam is intelmeket arra vonatkozóan, hogy mennyi nyűggel jár majd egy állat befogadása” – mesélte Áron.

Azonban a vágy, hogy gondoskodjon valakiről, erősebbnek bizonyult, mert mint elárulta, még 35 évesen is inkább úgy él, mint egy huszonéves. Ezért is érezte, hogy több kötöttségre lenne szüksége. Pálya utcai lakása pedig relatíve nagy, így elgondolkodott a kutyatartáson, és természetesen csak mentett kutyus jöhetett szóba.
Három hét után találkoztunk ismét, szembetűnő az egymásra hangolódásuk. A gazdi szinte mindenhova magával viszi Zsöllyét. A név egyébként a színházi nézőterek első sorait jelenti, ami felfogható titokzatos kulturális kapocsként is kettejük között.

Áronnak egy barátja ajánlotta a menhelyet, internetes oldalukon két görgetés után már fel is villant Zsöllye fotója. Rögtön megfogták a kutya finom vonásai, az első találkozás után pedig már haza is vitte volna, pedig eredetileg egy kisebb testű, fiatal kutyust szeretett volna.
Zsöllye élete tíz évének javát menhelyen töltötte, nagyon régóta várt már egy szerető gazdira.

„Igazából egyáltalán nem értem, hogy maradhatott ott ennyi ideig” – állapítja meg az újdonsült gazdi. Zsöllye már a Krisztinavárosban és a Vérmezőn tölti napjait, de mint Áron elmesélte, az első héten mélyvízbe dobta azzal, hogy villamosra, a metróba, sőt még a Dunába fürödni is magával vitte.

„Édesen szeleburdi, még is rendkívül jól viselkedik mindenütt, az állatorvosnál is zokszó nélkül állja a sarat”. Áron korábban a futásnak élt, élsportoló volt, ami megmaradt hobbinak, futni azonban nem viszi magával a kutyát. „Igyekszem vigyázni az ízületeire, így nem sportoltatom megállás nélkül, de volt olyan nap amikor 10 kilométert is összefutkároztunk együtt.”

Lassan bejárjuk a Vérmezőt, ahol Zsöllye már szabadabban mozoghat. Innen a Tabán moziba megy, ami kutyabarát filmszínház, be lehet vinni a terembe, ha nem zavarja az előadást. Zsöllyét viszont nem csak itt, hanem a legtöbb étteremben, kifőzdében is mosolyogva fogadják, hiszen a gazdihoz hasonlóan, igazi művészlélek veszett el benne.

Fotók: Tóth Tibor