Tősgyökeres budavári lakos, aki a mai napig szenvedélyesen járja a hegyeket-völgyeket, népszerű, több száz fős túrákat szervez, emellett szeretné felvirágoztatni a magyar szervezett turistáskodás bölcsőjének számító Tátrában megalakult első turista egyesületet. Wehner Géza informatikussal, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) elnökével beszélgettünk.
– Mi a kötődése az I. kerülethez, a budai Várnegyedhez?
– Ide születtem, ugyanabba a lakásba, ugyanabba a szobába, ahol most is lakom. Apám a háború alatt és utána neves zongoraművészként Bécsben élt, 1947-ben költözött haza és vet te meg ezt a lakást a Várban. Ezért, ha nem is az eredeti vári arisztokrácia sarja vagyok, de tősgyökeres vári lakosnak mond hatom magamat, és nem is szeretnék innen elköltözni – hiába élek egyébként elég mozgékony mindennapokat –, hiszen 1950-től kezdve itt nőttem fel, itt élek, ide szeretek visszatérni. Arról nem is beszélve, hogy a Vár az ország központja, legnemesebb helye, hová költözzek innen?
– Honnan ered a természetjárás iránti szeretete?
– Igazából mindig is megvolt bennem a kirándulás szeretete, de amikor a piaristákhoz jártam gimnáziumba, ott volt egy neves tanárunk, Jelenits István, akivel majdnem minden héten mentünk kirándulni. Ekkor kóstoltam bele igazán, milyen erdőn-mezőn, mostoha körülmények között túrázni, volt közülünk, aki már pocsolyából oltotta a szomját. A család is járt a természetbe, de apám akadémiai tanárként csak nyáron tudott elutazni egy-két hónapra, leginkább a Balaton mellé, és ott túráztunk, bicikliztünk. De a szüleim nem voltak olyan megrögzött természetjárók, mint aki én lettem. Már a ’70-es években is sokat utazgattam, először a környező országokba, főleg Erdélybe, aztán amikor már lehetett, a ’80-as évektől távolabbra – Indiában, a Himalájában többször végig jártuk Kőrösi Csoma Sándor útját –, de ezek általában nem túrázások voltak. A rendszeres túrázást, főleg teljesítmény jelleggel, a magashegyi mászásokat az ezredfordulón kezdtem.
– Tavaly volt 150 éves az ön által vezetett Magyarországi Kárpát Egyesület. Honnan indult a világon hetedik legrégebbi természetjáró szervezete, milyen jelentősége volt a magyar turisztikai élet kialakításában?
– A szervezett magyar természetjárás bölcsője a Tátra volt. A Magas-Tátra körzetében már az 1600-as évektől rendszeresen vitték a késmárki, lőcsei líceumi tanulókat a hegyekbe túrázni. Nem véletlen, hogy 1873. augusztus 10-én, Ótátrafüreden alakult meg az MKE. A szervezetnek gazdasági és kulturális küldetése is volt: településeket alapított, utakat épített. A Tátra-körutat, az első menedékházat, az első kilátót és az első múzeumot mind az egyesületnek köszönheti az utókor.
Az MKE tevékenysége nyomán a Tátra is bekapcsolódott a kedvelt úri üdülőhelyek, szanatóriumok sorába. Mert ekkor még úri-felső középosztálybeli turizmusról beszélhetünk. Az egyesületnek az 1890-es évekre már 12 osztálya és közel 5000 tagja volt. Az MKE budapesti szakosztályának kiválásával alakult meg a második legnagyobb turista szervezet, a Magyar Turista Egyesület (MTE) Eötvös Loránd vezetésével, és az összes további egyesület is az MKE szervezetének mintájára szerveződött, így az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), majd a Magyar Tanítók Turista Egyesülete is 1892-ben, aminek dédapám, Wehner Gyula József volt az első társelnöke. Az egyesületet is hatalmas csapásként érte Trianon, hiszen a Felvidék elcsatolásával elveszítette otthonát, a magyarellenes törekvések miatt pedig csak német néven folytathatta az ottani tevékenységét.
Csonka-Magyarországon viszont tovább terjeszkedett és építkezett az MKE, és majd csak az első bécsi döntés után térhetett vissza a Felvidékre. Az egyesület 1946-ban kapta meg a végső döfést, amikor a hírhedt pártállami vezető, Gerő Ernő miniszter az MKE-t is feloszlatta. A kommunizmusban a túrasport is politikai alapon működött, az akkor létrehozott Magyar Természetbarát Szövetség vezetésével elkótyavetyélték és lezüllesztették a korábbi polgári és fasisztának minősített egyesületektől szerzett vagyont és infrastruktúrát.
– A rendszerváltás után, 1992-ben az MKE-t is újjáalakították. Miben különbözik a mostani szervezet és a túrasport a hőskorban létezett formájától?
– Az újjáalakult polgári szervezeteket senki sem támogatta. Menedékházaikat sem kapták vissza az államtól. Régen az egyesületek főleg a tagdíjaikból, adományokból működtek, a turizmus mai, társadalmiasult formájában már nem ez a helyzet. 1889-ben például az egyesület meg tudta jelentetni a Turisták Lapját, míg ma az általunk kiadott Magyar Turista lapot nekem kell életben tartani. A természetjáráshoz egyébként nem kell különösebben más, csak egy pár megfelelő cipő és egy esőkabát. A 150 évvel ezelőtti turisták legfeljebb a sok száz kilométeres teljesítményeken és a modern hegymászó felszereléseken képednének el.
– Hogy került kapcsolatba az egyesülettel, és hogyan lett annak az elnöke?
– 2000-ben kezdtem el olyan túrákra járni, mint a Kinizsi százas teljesítménytúra, ahol a gyerekeimmel együtt szép eredményeket értünk el. Megalapítottam a Szent Jakab Zarándok Egyesületet, családi zarándoklatokat követően komolyabb túrákat is rendeztem. Beválasztottak a Teljesítménytúrázók Tár saságának vezetésébe, majd a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség gyakorlati irányítója lettem, itt alapítottam meg a százas és az afölötti túrák teljesítéseit rangsoroló Giga Ligát. A Kárpát Egyesülettel 20 éve a Magas-Tátrában kerültem kapcsolatba és lettem tagja, majd egyesületi közkívánatra 2021-ben fogadtam el a vezetését, elvállalva a 150 éves jubileumi ünnepségsorozat megszervezését.
– Milyen eseményeket szervez az egyesület és kiknek ajánlja a részvételt?
– Több szakosztályunk van, többek között evezős, sí és hegy mászó, ezekben egyesületi programok zajlanak. Az egyesületen kívüliek számára az MKE évente öt túrát szervez – egyet a Torockói Érchegységben; a Zemplénben az ország leghosszabb teljesítménytúráját, illetve terepfutó versenyét, a Kazinczy 200 emléktúrát; szintén a Zemplénben a Palipistaszázas túrát és a Szent György-hegyi népszerű Tanúhegyek nyomában túrát. Zakopane és Ótátrafüred között a Kárpát Egyesület alapítását ünnepelve augusztus 10-éhez igazodva rendezzük a Magas-Tátrai Átkelést. Ezeket minden kinek jó szívvel ajánlom, de általában a teljesítménytúrázók szokták élvezni őket a legjobban. A Balaton-felvidéken Pelso kupát is rendezünk bármilyen turista, család, gyerek, sőt kutyák számára is.
– Melyik a legemlékezetesebb túraútja? Került nehéz helyzetbe valamelyik útja során?
– Az olaszországi Aosta-völgyben rendezett Tour des Géants verseny talán a legnehezebb és az Alpok magashegyi hágóin haladó leggyönyörűbb emlékem, ahol Márton fiammal 330 kilométeren 24 ezer méteres szintkülönbséget kellett teljesíteni, ráadásul segítőkész rendezők mellett, ami nem mindig jellemző. A leghajmeresztőbb élményem pedig öt-hat éve a Tengerszem-csúcson esett meg, ahol normális felszerelés és működő telefon nélkül, egyedül vágtam neki a lengyel oldalról az útnak. Lecsapott rám egy olyan vihar, ami szó szerint letépte rólam az esőkabátot. Feltaláltam a csúcsra, ahol szétfagytam a szörnyű hidegben. Ráadásul sűrű köd is leszállt, így csak harmadjára sikerült megtalálnom a helyes útjelzést – pedig sokadjára voltam ott – és visszaküzdenem magamat a Hunfalvy menedékházba. Hiába másztam meg sokkal magasabb csúcsokat, a Magas-Tátra is magashegy, az pedig nem játék.
– Mit tartogat a jövő az egyesület számára?
– A legfontosabb célom, hogy fiatalítsak, és bár a túrázók túrán kívüli élete már inkább az interneten zajlik, továbbra is egyesületi napot, élő találkozókat, programokat szervezünk havonta. Emellett kifejlesztettem egy túrarendezői informatikai rendszert, ezt szeretném kibővíteni, és egy országos túrázó-, túra- és esemény-nyilvántartó rendszert kialakítani, de ez még a jövő zenéje.
(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/15. számában; fotók: Kőrösi Tamás)
