A magyar történeti emlékezet méltatlanul megfeledkezett arról a sok ezer magyarról, akik nagyon is aktívan részt vettek Buda 1686-os felszabadításában és az oszmánok országból történő kiűzésében – mondta B. Szabó János. A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület „Buda Eliberata” – 340 éve történt című rendezvényén a BTM Vármúzeum történésze az 1686-os budavári ostrom magyar szereplőiről tartott előadást a Márai Sándor Művelődési Házban.

Buda 1686-os visszafoglalása annak fényében külön érdekes, hogy három évvel korábban még nagyjából senki nem hitte, hogy az események a törökök visszaszorításának irányába mutatnak. Az oszmán hadak 1683-ban újra megpróbálták ostrommal elfoglalni Bécset, az ország ráadásul nem három, hanem négy része szakadt, miután Thököly Imre török segédlettel egy évvel korábban Felső-magyarországi Fejedelemség néven önálló államalakulatot szakított ki a királyi Magyarország észak-keleti felében. De nem csak ő tett így, hanem a hódoltság peremén élő magyar főúri családok egyes tagjai is a törökök oldalán álltak. Az ország magyar fegyverforgató népessége a korszakban úgy 45 ezer fő lehetett, akiknek túlnyomó többsége három évvel Buda felszabadítsa előtt oszmánok oldalán harcolt a Habsburgok hadai – így akár magyarok – ellen.

A hadiszerencse azonban többek között Sobieski János (III. János) lengyel király és Lotaringiai Károly császári főparancsnok, német választófejedelem fellépésével megfordult, akik az 1683. szeptember 12-i kahlenbergi csata során vezették győzelemre a keresztény seregeket, ezzel megmentve Bécset az oszmán török ostromtól, és komoly vereséget mértek Kara Musztafa nagyvezír seregére. A lengyel király még 1683 októberében Párkány mellett újabb győzelmet aratott az oszmán erők felett. Még akkor keresztény kézre kerül a kulcserődnek számító Esztergom. Egy évvel később a keresztény hadak már Budát próbálják bevenni, ám az akkor még nem sikerült.

A mohácsi csata és a török hódoltság idejének hadtörténetét kutató B. Szabó János szerint az események egyik meghatározó momentumának Érsekújvár visszafoglalása mellett Thököly 1685-ös oszmán elfogása tekinthető. Ha Kara Ibrahim nagyvezír október közepi parancsára a váradi pasa a hozzá segítségért érkező Thökölyt nem fogja le, akkor a fejedelem 17 ezer kuruc katonája 1686-ban nem harcolt volna a Habsburg-keresztény seregben. Mivel azonban a vezérüket elfogták, így egy komplett magyar hadsereg állt át a császári oldalra, akik közül Thököly egykori ezredese, Petneházy Dávid sem lett volna a keresztény táborban, ha nincs mindez nem történik meg.

Az 1686-os keresztény sikerhez így a megfelelő és elsöprő tüzérség – összesen közel 190 ostromágyú –, a mesterien kivitelezett aknamunka, a kívülről érkező felmentő sereg elleni kettős árokrendszer és korszerű várostrom technika, valamint a haderő jó ellátása, logisztikája mellett, kellettek a töröktől elforduló magyar hadak is.

Fontos azt is megjegyezni, hogy a szeptember 2-i végső, és győztes rohamot követően a keresztények brutálisan kifosztották a Várat és környékét, sokakat legyilkoltak, rabszolgává tettek, és gyakorlatilag teljesen elpusztították azt a török kori várost, ami itt 145 évig létezett. Tették ezt egyébként a korban – s egészen talán a II. világháborúig létező – hadi „szokásjog” nyomán, amely szerint az ostromlók szabad rablásban kifoszthatták azokat az erősségeket, várakat, városokat, amelyek nem adták meg magukat az ellenségnek és ellenálltak.

B. Szabó János szerint egyébként az 1683 és 1686 közötti események ékesen bizonyítják, hogy ha akadnak is előre kiszámítható dolgok, a történelmet az emberi döntések és cselekedetek sora alakítja. Így például Kara Ibrahim nagyvezír 1685-ös döntése azt eredményezte, hogy a magyar hadak többsége nem maradt ki saját egykori fővárosának visszafoglalásából. Olyan hősök születek ekkor, mint a budai Várra a magyar lobogót kitűző győri hajdúk gyalogsági parancsnoka, Fiáth János és 600 embere aktívan alakíthattak az eseményeket.

A BTM történésze mindezek fényében úgy véli, 1686 magyar katonáiról sokkal többet kellene beszélni, sokkal többet kellene tudni és sokkal jobban kellene hangsúlyozni szerepüket az ostromban és a Vár felszabadításában.

(Címlapfotó: Benczúr Gyula Budavár visszavétele című 1896-os festménye. A lovon Lotaringiai Károly herceg, az előtérben sebesült karral, karddal a kezében Petneházy Dávid hajdúkapitány )