Várnegyed magazin
Ma elsősorban forgalmas közlekedési útvonalként ismerjük az Alkotás utcát: villamosok, autók, siető emberek, irodák és lakóházak sora. Pedig ez az út jóval…
Idén második alkalommal érkezik kerületünk hivatalos magazinja, a Várnegyed. Fél évszázada áll a színpadon és viszi a magyar népzenei kincs hírét a…
„A rock and roll-party véget ért”, legalábbis abban az értelemben, ahogyan azt Fenyő Miklós hangján felhangzó dalban egy egész ország megismerhette. 46…
Elemi erővel érintette meg Wass Albert szülőhelyhez való kötődése, a tisztelet hangja és a környezettel való együttműködés alapvető emberi érzése Rékasi Károly…
Belényi István azon túl, hogy a Budavári Polgárőrség alelnöki tisztségét ellátja, a tabáni Alexandriai Szent Katalin templom világi lelkipásztori kisegítője, és a…
Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó dalaiban a visszatérést kereste egy olyan világ felé, amelyben még meghallgattuk egymást és figyeltünk embertársainkra. Egy egész alkotói…
A szerelem, a szenvedély, a házasság és az összetartozás érzése fűzi össze a MáraiKult februári programjainak nagy részét. Mint ismert, február 14….
A mai napig nem tisztázott, pontosan hogyan vesztette életét 1945 elején az akkor 33 éves ismert operaénekesnő, Szabó Ilonka. Az elhunyta után…
Utcára kidobott babakocsi roncsa, kidöntött KRESZ-tábla, balesetveszélyes úthiba – csak néhány azokból a közterületen előforduló problémákból, amelyek gyors beavatkozásért kiáltanak. Az arra…
A Mozgó Könyvek könyvszekér-hálózat könyvmentő küldetése keretében ötszáz könyv érkezett a Vízivárosi Klubba. A köteteket – a városszerte ismert Könyvmegállókhoz hasonlóan –…