A budai várhegy északkeleti lejtőjén, a Donáti és a Toldy Ferenc utca közötti épület több, mint egy évszázada Belgium külképviseletének ad helyet. Ez a folytonosság és hagyományőrzés különösen egyedi vonás az ország részéről, mert a legtöbb állam diplomáciai képviselete gyakran vált helyszínt Budapesten. Bemutatjuk a Magyarországhoz képest harmadakkora, ám lakói számát tekintve bennünket megelőző, az uniós tagságunk miatt is fontos ország nagykövetségének helyet adó épület történetét.

A budai várhegy északkeleti, Dunára néző lejtője évszázadok óta lakott terület volt. Horler Miklósnak, a magyar műemlékvédelem meghatározó alakjának – aki egyébként 1983-ban a Belga Királyi Akadémia külföldi tagja is lett –, a kutatása szerint 1825-ben már egy klasszicista homlokzatú „L” alakú lakóház állt a mai Donáti utca 34. és a Toldy Ferenc utca 13. között található hosszú téglalap alakú telken. A kisebb palotának a borvidékek népszerű szentjéről, Szent Donátról elnevezett utcai frontján egy egyemeletes szárnya volt, míg a nyugati oldalán, a később Toldy Ferenc íróról, egyetemi tanárról elkeresztelt utcára néző része pedig csak egy vakablakokkal díszített fal állt. Az ingatlan egy hosszúkás, jelentős szintkülönbséggel bíró belső udvarral rendelkezett, mert a két szomszédos telken már állt egy-egy ház. Az épületet valószínűleg az Augsburgból származó Hofhauser kőfaragó család építette. Egy biztos, hogy 1867-ben, a kiegyezés évében az akkor 68 éves Hofhauser Antal és felesége, Röszler Terézia tulajdonában állt az ingatlan. A család az utcában több házat is birtokolt ekkor. Hofhauser Antal 1870 és 1871 között át építette és felújította a Donáti utcai épületet, de 1872-ban meghalt és hat évre rá a felesége is. A gyerekek örökölték az ingatlant. A család végül 1880-ban úgy döntött, hogy eladja ezt a házat. Megjegyzendő, hogy ugyan az épületben nem lakott, de a nagyapja egykori házában rendszeresen megfordult a későbbi híres építésszé lett, 1853-ban született Hofhauser Antal is. Hozzá fűződik számos egyházi épület, budapesti templom, illetve a Budai Lövész Egylet Marczibányi téri lövőháza is, ami ma a Haris Parknak ad otthont.

Lövészegyleti székház

A Hofhauser-kúria 1881 májusában talált vevőre. Az új tulajdonosok Lakner János fővárosi hivatalnok és egyben – talán nem véletlen – a Budapesti Polgári Lövész egyesület, illetve a Magyar Országos Lövész egylet titkára volt. Magának az egyesületnek a székhelye is a Donáti utca 34-ben kapott helyet. Lakner János felesége, leánykori nevén Kranz Ilona szintén résztulajdonosa volt az ingatlannak. A házban ők keveset tartózkodtak, mert még jó pár épületnek voltak a birtokosai, többek között az Istenhegyi úton. Számtalan budai telket is felvásároltak, és azok kiadásából, eladásából is éltek. A Donát utca 34-et is rendszerint kiadták. Számos mesterséget, foglalkozást űző személy fordult meg az épületben 1881 és 1916 között, amíg a Lakner-házaspáré volt az ingatlan. Lakott a házban több ügyvéd, MÁV-tisztviselő, postatiszt, bankár, hivatalnok, fényképész. Itt élt és alkotott többek között Brunhuber Béla, aki később Habsburg József főherceg udvari fotósa is lett. Szintén ebben a házban lakott Schauschek Árpád művészettörténész, egyetemi tanár. 1912-ben költözött ide Cservinka Lipót egykori királyi törvényszéki írnok nyugdíjas felesége, menye és unokája. Egészen 1922-ig éltek itt.

Az épület történetét hetven évvel távozásuk után, az akkor már 84 éves Cservinka Tibor 1991-ben mesélte el a Magyar Nemzet lapjain. Ebben tévesen emlékszik vissza az 1916 októberében lezajlott tulajdonosváltásra. A házat ugyanis nem a Münzberger család, hanem Teichmann Ferenc és felesége vásárolta meg. Az ingatlan rövid ideig volt a zsidó textilkereskedő tulajdona, mert az első világháború vége előtt, 1918 júliusában a Bihar megyei elszegényedett olasz és osztrák eredetű grófi -hercegi család sarja, Porcia Ofenburg Aladár és felesége, Zaycsek Mária vették meg. A Tanácsköztársaság idején, 1919-ben államosították egy rövid időre az épületet, de még az év során visszakapta a jogos tulajdonosa.Porcia Ofenburg Aladár nem egyedül élt a házban, hanem több bérlője is volt. Végül, annak ellenére, hogy 1896-ban gazdag rokonának köszönhetően mesés vagyont örökölt, pénzügyi okokból a Donát u. 34. számú épületet eladására kínálta fel.

Jöttek a belgák

Ezt 1921. december 31-én 4 millió 350 ezer koronáért a Belga Királyság vásárolta meg. Az 1918-tól szuverénné váló Magyar Királyság ugyanis a békeszerződések ratifikálása után hivatalosan is felvette a kapcsolatot Belgiummal. Az első követ, Maximili en-Henri van Ypersele de Strihou, aki 1921 áprilisától már a magyar fővárosban tartózkodott, ő választotta ezt az ingatlant a követség számára. Az egyik indok az volt, hogy közel áll a Külügyminisztériumhoz, amely ekkor a Dísz téren működött. 1922-ben a brüsszeli kormány döntésére az épületet teljesen átalakították.

A tervezést és kivitelezést a korszak egyik ismert magyar építészére, Medgyaszay Istvánra bízták. Ekkor nyitottak bejáratot a Toldy Ferenc utcai oldalon is. A korábbi kocsiszint is lebontották, és minden szempontból modernizálták a palotaként emlegetett ingatlant. Még 1922-ben beköltözött a belga követ és itt rendezték be a követségen kívül a konzuli hivatalt is. 1926 és 1935 között ebben az épületben élt és dolgozott Jacques de Davignon őrgróf belga követ, aki később Berlinben képviselte hazáját. A diplomata különösen szerette ezt a palotát, mint azt több interjújában is megerősítette a magyar újságíróknak. Itt született 1930-ban a fia, Etienne de Davignon, aki Szent Istvánról kapta a nevét és, aki később az európai politika közismert személyisége lett. 1937-ben az épületet újra átépítették, ekkor már Jacques de Lalaing gróf volt a belga kirendeltségvezető Budapesten.

A második világháború kirobbanása miatt a belga-magyar diplomáciai kapcsolatok megszakadtak. 1941. április 2-án Lalaing gróf visszavonult és Belgium érdekképviseletét az Egyesült Államokra bízta, majd miután Budapest és Washington között is beállt a hadiállapot, Svájc vette át ezt a feladatot. A házzal egyébként a háború alatt leginkább Haggenmacher Henrik tiszteletbeli konzul, és Lalaing gróf titkárnője, a francia származású Kápolnás Miklósné, Gabrielle Minam-Borier foglalkozott. Az ingatlan a háború alatt több sérülést is szenvedett, de nem pusztult el. 1945-ben, amikor az szovjet megszálló csapatok parancsnoka bezáratta a budapesti svájci követséget, Nagy-Britannia vette át a belga érdekképviseletet és a ház védelmét is. Brüsszel csak 1947 januárjában tudta helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat Budapesttel.

Illusztris menekültek 1956-ban

A követ ekkor Bécsben állomásozott, de egy ügyvivő, Guy Caritat de Peruzzis Magyarországon képviselte Belgiumot. A Donáti utca 34-et megint felújították. Az 1947 nyarától ismét követségként üzemelő épülethez számos esemény kapcsolódik, de csak az 1956-ban történtekre tennénk itt rövid utalást. A forradalom leverése után többen találtak menedékre ugyanis a követségen, így többek között Maléter Pál, letartóztatott honvédelmi miniszter felesége és B. Farkas Ferenc államminiszter is. Több mint egy hetet bujkáltak a Donáti utca 34-ben. A belga követ, Frédéric Collon naplójából az is kiderül, hogy a forradalom idején az épület udvarára törmelék hullott a szemben lévő házat ért bombatalálat miatt. Az ingatlan nem sérült meg, csak ablaküvegek törtek be. Azóta a tizenkilencedik külképviselet-vezető számára szolgált irodaként és rezidenciaként is.

Az épület számtalan magas szintű látogatásnak adott helyet. 1990-ben I. Baldwin, majd 2002-ben II. Albert király is megfordult a palotában. Belgium föderatív államberendezkedése okán a rendszerváltozás után az egyes régiók külön képviseletet nyitottak Budapesten, de a bilaterális kapcsolatok megkerülhetetlen helyszíne maradt továbbra is a Donáti utcai épület, amelyet 2008 és 2011 között Pierre Labouverie nagykövet idején teljes körűen felújítottak és átalakítottak a belga származású, de Magyarországon élő építész, Nathalie Grekofski tervei alapján.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/15. számában, szerző Fejérdy Gergely (A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója, egyetemi oktató))