A Magyar Nemzeti Panteon koncepciója évszázadokon át foglalkoztatta a gondolkodókat. Időről időre felmerült az az elképzelés, hogy a magyarság jeles személyeinek, néhai uralkodóinak neves államférfiajinak, katonáinak és művészeinek egy közös, impozáns nyughelyet állítson a közös hála és az emlékezet. E sír- és emlékhely otthonaként legtöbben a Gellért-hegyet szemelték ki. Alább az elgondolások közül talán a legambiciózusabbat, Medgyaszay István, a hazai vasbeton-építészet úttörőjének az egész hegyet felölelő Panteon-tervét mutatjuk be.

Medgyaszay István építész több évtizeden át dédelgette, finomítgatta a Nemzeti Panteon álmát. Bár a Citadella helyére tervezett építmény sohasem valósult meg, a művész vágya maradandó lenyomatot hagyott a magyar építészet történetében, és saját munkásságában is központi szervezőerővé vált, elemei fel-feltűntek alkotásaiban.

A nagy álom születése

Az építőművész még a Bécsi Képzőművészeti Akadémia végzős hallgatójaként, 1902-ben készítette el a Panteon első terveit. Már ez a korai koncepció is egy grandiózus, a magyar nemzeti identitást teljes formavilágában kifejező emlékművet tükrözött, amely a Gellért-hegy tetején kapott volna helyet. Az építmény célja nemcsak a nemzet nagyjainak méltó elhelyezésért, hanem egyszerre akart a magyar történelem megjelenítője, dicsőítője és a nemzeti múlt relikviáinak tárháza lenni. Központi eleme egy hatalmas, kupolás főcsarnok lett volna, amely köré galériák és melléktermek sorakoztak. A belső térben szobrok és szarkofágok kaptak volna helyet, ahol a látogatók leróhatják a kegyeletüket a nemzet nagyjai előtt. A panteonhoz vezető lépcsők és feljárók rendszere már ebben a kompozícióban is igyekezett szervesen illeszkedni a hegy természetes formáihoz és méreteihez. Ezt az első változatot Medgyaszay Bécsben mutatta be 1903-ban, amellyel elnyerte a Művészeti Akadémia Gundel-díját. A tervet 1904-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban is kiállították, ahol Ferenc József is elismerően nyilatkozott róla.

A magyar történelem szentélye

Medgyaszay folyamatosan finomított tervei egyre részletesebbé váltak az évek során. Az 1906-os változatban már konkrét helyszínt és építészeti elrendezést is meghatározott: a Gellért-hegy tetején magasodó panteon a Duna felőli oldalon állt volna, hogy így a főváros szinte minden pontjáról látni lehessen. Az építmény központi tengelye az Erzsébet hídra és a mai Március 15. térre, hossz tengelye pedig a mai Szent Gellért tér közepére irányult volna, ezzel erősítve a város és a Panteon kapcsolatát.

Az épületegyüttes ekkor már a hegy lábáig, a Szabadság és az Erzsébet híd budai hídfőjéig terjedt: a koncepció a hidak végén álló őrházakkal vette kezdetét, amelyek mögött pilonokkal, oszlopsorokkal ékesített, monumentális lépcsők és rámpák vezettek fel egy-egy teraszra. Az ezeken álló, bástyaszerű, kolonnádos kilátótornyok igazították és keretezték volna a hegy formáihoz a Panteon épületét. A főbejárathoz hosszú lépcsősor vezetett fel, amelyet szobrok és teraszok öveztek. A tervekben a lépcsők és a panteon főépülete szorosan illeszkedett a hegy természetes vonalaihoz, nagy sziklafelületeihez.

Egy álom megkoronázása

1907-ben a franciaországi Société des Artistes Français kiállításán mutatott be egy módosított változatot, amelyért művészeti érdemérmet kapott. A párizsi változat több elemében is finomította az eredeti koncepciót: a kupola hangsúlyosabb, a tornyok és oszlopcsarnokok arányai pedig még impozánsabbak lettek. Ekkor jelent meg az elgondolásban az építmény főtengelyében a főbejáratig vezető, szikladarabokkal fedett sikló ötlete is. 1909-re Medgyaszay terve tovább fejlődött. Ekkor már kupola tengelyében, az előcsarnok tetején óriási szoboralak áll: egy áldást osztó táltos, amelyet a Feszty-körkép hasonló figurája ihletett.

A szoborcsoportok és domborművek részletei is egyre gazdagabbá váltak. Belül, a bal oldali csarnokszárnyon, az oszlopfolyosó felett, az egész falfelületet betöltő dombormű Szent István koronázását ábrázolta, jobb oldalon Ferenc József magyar királlyá koronázásának jelenete foglalt volna helyet. Az épület külső szobrainak témáját ekkorra javarészt a honfoglalás határozta meg, Medgyaszay pedig a Feszty-körkép befogadására tervezte át a központi csarnokot. Az épület kupolája ekkortól formázta a Szent Koronát, főbejáratánál pedig Árpád és Attila lovas szobrai kaptak volna helyet, mellettük egy-egy pilon Magyarország és Erdély címerével. Az épület tömege és lépcsőzetessége biztosította volna, hogy a panteon a város bármely pontjáról látványos maradjon. Ez az elgondolás a londoni építészeti kiállításon VII. Edward király elismerését is elnyerte.

Az álom csak álom marad

Azonban hiába arattak sikereket, Medgyaszay tervei sohasem valósulhattak meg. Sem az Osztrák-Magyar Monarchia, sem a vesztes első világháború Magyarországának nem volt rá elég anyagi erőforrása, a második világháborút követő kommunista rabigát nyögő hazának pedig már politikai akarata sem, hogy felépítse ezt a mesterművet. Ő volt az egyetlen, aki nem adta fel, és egészen haláláig dolgozott a koncepción, folyamatosan tökéletesítve azt. Mert ő mélyen érezte, hogy a Nemzeti Panteon tervének megvalósítása nemcsak egy építészeti kihívás, hanem a magyar történelem, a nemzeti büszkeség és talán a nemzeti egység méltó, egyedülálló kifejezése lehetett volna.

MEDGYASZAY ISTVÁN: A VASBETON APOSTOLA

Medgyaszay István eredetileg Benkó néven született 1877-ben Budapesten. 1898-ban befejezte az Állami Főreáliskolát és leérettségizett, majd Bécsben tanult a Képzőművészeti Akadémián és a Műszaki Főiskolán; 1902-től 1904-ig a Műegyetem diákja volt.

Munkásságára nagy hatással voltak a népies stílus elemei, amelyeket a vasbeton építészettel is előszeretettel ötvözött. Önkéntesként harcolt az első világháborúban, 1930-tól a Magyar-Indiai Társaság társelnöke volt. A kommunista hatalomátvétel után meghurcolták és állandó anyagi létbizonytalanságban tartották. 1959-ben hunyt el Budapesten.

(A cikk megjelent a Várnegyed 2024/16. számában)