Csak a hazai rockzenei élet mániákus követőinek cseng ismerősen a Sikátor zenekar neve, amelynek mind az öt tagja tősgyökeres I. kerületi, és a nyolcvanas évek első felében, egészen addig, amíg a rendőrség nem csapott le rájuk, a Lánchíd lánckamrájában próbáltak. 1981-ben megnyerték az amatőr rockzenekarok legnagyobb seregszemléjét, ezután évekig sikerrel koncerteztek. Két albumot is kiadtak, de az állampártot provokáló magatartásuk miatt a támogatott kategóriából idő előtt a mellőzöttbe kerültek. A rocktörténeti könyvek egyedi hangzású formációként jegyzik a csapatot, amely nevét a várbéli kis szűkös utak és a Váralatti vájatok után kapta.
Attila úti otthonában fogad minket Erőss-Kiss Zénó basszusgitáros – művésznevén Kelempájsz Zénó– majd zenésztársával Fazekas János Hídmesterrel a Clark Ádám tér alatti hídkamrába navigál. Itt próbált a Sikátor zenekar éveken keresztül. Mondhatnánk, ez volt az igazi „föld alatti” zene, a tulipánvirágokból kirakott vörös csillag virágágyás alatt zenélni az állampárt utolsó évtizedében. Zénó természetesen akkor ugyanúgy nem tudta, hogy hamarosan eljön a rendszerváltozás, mint a legtöbb fiatal akkoriban, de szavai szerint nem is akartak underground művészek lenni. Jól zenéltek, vágytak a szabadságra és be akartak futni, ami rövid időre meg is adatott a Sikátor zenekarnak.
Az Amatőr Rockzenekarok Országos Találkozójára (AORTA) velük együtt háromszázan jelentkeztek. A neves tagokból álló zsűri azt mondta, ebből 280 fellépő produkciója csupán utánérzés volt, mindössze húsz együttes nyújtott eredeti hangzású és figyelemreméltó szövegű előadást. A Sikátor első díjat és működési engedélyt kapott, majd egy éves országos turnén vettek részt. Az összes hazai művelődési házban játszottak, hetente 3-4 fellépésük volt. Az öttagú zenekar fellépti díja 1500 forint volt, ekkor az átlagfizetés ezer forintra
rúgott. Hozzá kell tenni, hogy a zenekar a fizetés felét minden esetben a klubvezetőnek adta.
„Két lemezt adott ki a Sikátor és minden ifjúsági és zenei lap írt rólunk, felismertek minket az utcán, szóval befutásnak számított” – emlékezett vissza Kelempájsz Zénó, majd hozzátette, hogy az Attila úton, a mai napig a pincében, egy ládában őrizgeti a rajongói leveleket.
Az együttes tagjai kőhajításnyira laktak egymástól, a Várnegyedben töltötték fiatalságukat, a környéken próbáltak, helyi klubokban léptek fel, bejárták a vár alatti járatokat a hídmesteri lakásból elindulva, a tehetségkutató fesztivál hatására pedig hamar országosan is ismertek lettek.
Kocsis Tamás szólógitáros otthona a Pauler utcában a Déryné melletti alagsori lakásban volt, egy zongora mellett aludt. Bernát Atom Tamás énekes, gitáros a mai napig a Naphegy oldalában a Tigris utcában lakik, Fazekas János gitáros pedig – aki hivatását apja után örökölte – az Alagútban lévő hídmesteri lakásban töltötte gyerekkorát. Zénó most azt a romantikus pillanatot idézte fel, amikor először a Hunyadi utca felől, a várhegyi bejárattól közelítették meg Fazekasék otthonát, aminek kertje a vároldalba torkollott. Dobosukkal, Kenesi Gáborral a Vérmezőn bandázva lettek jóban, Gregán Sándor pedig a zenekar későbbi – végleges – dobosa, aki a Batthyány térnél járt szakközépbe.
„Autentikus módon tanultam meg a Beatlest – emlékezett Fazekas, – levetítették a Nehéz nap éjszakáját a tévében és rövid időn belül vettem egy gitárt. A Beatles dallamokat addig gyakoroltam míg véres lett a kezem.
Összeverődtünk öten és mikor meglett az a felállás ami már működőképes volt, a zuglói Kassák Klubba le mentünk egy teltházas koncertre. A koncert végén felvetettük, hogy nem játszhatnánk-e el egy-két számot. Spontán lenyomtuk a Gyilkos peronoszpóra című dalunkat, közben a közönség soraiban ott volt Wilpert Imre, a Hungaroton hanglemezgyártó menedzsere, aki demót készített belőle és leadta a rádióban” – mesélte.
A Peronoszpórát a dalszerző azzal az ötlettel is írta, hogy mezőgazdasági cégnek eladható legyen, mindenesetre burkolt politikai tartalom volt benne.
„Volt azonban szókimondóbb, rendszerellenes számunk is, például az Üss meg! – idézte fel Kelempájsz – mindjárt hozzátéve, hogy a rendőröknek ütésjoga volt akkoriban. Ez a dal a rendőrségnek szólt be. Aki nem tetszett nekik, annak elég volt, hogy csúnyán néz rájuk, vagy másként öltözködik mint az átlag, már elő is kapták a „kádárkolbászt” és ütöttek. A dal a megalázottság szellemében felnövekvő nemzedék segélykiáltása, amikor még a testnevelő tanár is megütötte a rosszalkodó gyerekeket.
A hídkamra egy ideig békés próbahelyszín volt Fotó:Rényei Erna
A legszolidabb sora például az, hogy „a rendőr már önmagadtól is megvéd” – idézte a zenész. Ő és Bernát Tamás is többször járt az őrszobán vallatáson, például a közeli Rómer Flóris utcai rendőrségen. „Liftben vittek fel, és már ott megfélemlítettek. Töviről hegyire kikérdeztek, lekádereztek minket. Különböző neveket dobtak fel az alternatív zenei világból. Azt kutatták, hogy szervezett dolog-e, vagy spontán őrület, nyugatimádás, amit csinálunk. Visszagondolva, apám nagy rizikót vállalt értünk. A minisztériumban volt állatorvos és járványügyi főbiztos, anyám meg kémikusként atomreaktorokat kutatott. Minden támogatást megadtak nekünk, hogy itt próbáljunk az Attila úton.
Később Jani szülei megengedték, hogy a Lánchíd melletti hídkamrában gyakoroljunk” – mondta. A hídkamra különösen kényes helyszín volt, mert a második világháborúban onnan robbantották fel a Lánchidat.
Egy kutyáját sétáltató környékbeli lett figyelmes arra, hogy a hídkamrában próbálnak a fiatalok. De a rendőség már azt az információt kapta, hogy bűntanya működik ott.
„Apámnak másnap mennie kellett a rendőrségre és azzal jött haza, hogy mostantól itt nem lehet próbálni. Ezek után az Alagútbeli lakásban folytattuk a zenélést” – mesélte a hídmester. A Sikátor nem akart igazán rendszerellenes lenni, és visszagondolva nem is annyira a szövegeikkel, mint inkább a magatartásukkal provokálták a fennálló hatalmat.
Egy alkalommal a BHG klubban (Budapesti Híradástechnikai Gyár) léptek fel, az öltözőjük a párttitkár szobájában volt, az asztalon Lenin szoborral. Bernát Atom Tamás magával vitte a koncertre a szobrot, jó feltűnő helyre, az erősítő tetejére állította ki, a koncert közben simogatta Lenin koponyáját. A zenekart ezek után tiltották el a fővárosi fellépésektől. Ez volt a legnagyobb botrány a sikeres indulás után. Közben a cenzúrával sem voltak kibékülve, mert azzal nehéz is lett volna kiegyeznie bármely autonóm zenei formációnak. „A stúdióban felvettük a zenei alapokat és amikor Bernát Tamás ráénekelt és olyan részekhez ért, amit nem tűrtek, elnémították. A Díszdisznó kezdetű dalt sem lehetett előadnunk, mert KISZ-disznónak értették. Bernát kirohant és nem volt hajlandó átírni, így végül egyetlen szám maradt meg eredetiben, a Peronoszpóra”.
Kisebb megnyilvánulásokkal is hergelték a hatalmat, elég volt az, hogy az egyik tagjuk a rokonától, Amerikából kapta a ruhákat, ezeket hordták, ami a szocializmus szürke mindennapjaiban már önmagában provokatív gesztus volt. A Sikátor 1981-85 között működött, és a „három T” időszakában a Támogatott kategóriából a Tűrt és a Tiltott kategóriába tornázta le magát.
Kiskatonaként Fazekas János még katonaruhában is koncertezett a Sikátorral, amikor „eltávon” volt és egy-két koncert erejéig hazaengedték. Bevallása szerint megelégelve az állandó inzultusokat más zenekarokba állt tovább, az ETÁ-val és Sexepillel kezdett zenélni. De nem bírta azt a szertelen zenei áradást sem, amit a Sikátor utódzenekara, a Csokonai Vitéz Műhely képviselt. Az Alagút hídmesteri lakása a Sikátor után a Sexepil zenekarnak is állandó találkozóhelye lett.
A hazai rocktörténetet tekintve ha a Sikátort a rendszerváltás zenei előfutárának tekintjük, akkor a Csokonai Vitéz Műhely már a változó világ zenekara, amely a kilencvenes évek elején a szabadság szellemében élte kultuszát. Azért ezt a nevet kapta, mert a maga korában Csokonai Vitéz Mihály is a meg nem értett kategóriába tartozott, a műhely pedig a Lánchíd alatti zenélés, a klubélet és a közös zeneírás metaforájaként, passzolt a Sikátorhoz. „A nyolcvanas évek undergroundját mostanában szeretjük misztifikálni, de nekem van egy teóriám, amivel nem biztos, hogy népszerű leszek. Szerintem ezt a szubkultúrát is manipulálták, hiszen meg lehet nézni, hogy ismert, úgymond ellenálló zenekarok soha sem lettek betiltva és nem szenvedtek el különösebb inzultusokat. Szerintem a hatalom már azt is tudta, hogy ennek a rendszernek vége lesz. Hogy történhetett meg az, hogy new wave zenei fesztiválról a népszerű televíziós, Antal Imre tudósított a Híradónak?” – állapította meg Kelempájsz. A zenész úgy látja, ha ma lenne fiatal és újrakezdhetné, több kompromisszumot vállalna a sikerért, a véleményét pedig megtartaná magának.
