komolyzene
Térzene a Francia Intézet előtt. A már 1982 óta létező, nyárkezdő esemény ismét kinyitja kapuit a zenészek, énekesek, az amatőrök és…
Új szemszögből szemlélhették a Wolfgang Amadeus Mozartot azok, akik az Idősek Világnapján a Városházán Bősze Ádám zenetörténészt meghallgatták. A nagy sikerre való…
A kerületi szépkorúakat köszöntötte Böröcz László polgármester a Városháza aulájában Bősze Ádám zenekritikus Mozartról szóló előadása után. „Hatan vagyunk testvérek, nagycsaládban nőttem…
„Annak ellenére, hogy a 30-as évei elején jár, már egy emberöltőnyi teljesítmény van mögötte” – e szavakkal méltatta Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész…
Június 28–30. között Svájcba látogattak az I. kerületi Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola 12. évfolyamos diákjai, hogy fellépjenek a svájci–francia Léhman Bouquet Festivalon….
A barokk zenéé a főszerep április 20-án szombaton este fél 8-tól a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban, ahol a komolyzene rajongói a Purcell Kórus…
Haydneum Ősz címmel indít sorozatot a 2021-ben alapított Haydneum – Magyar Régizenei Központ: a programsorozat keretében koncerteket tartanak a Müpában, a Zeneakadémián,…