Magyar Nemzeti Levéltár
Az oszmánok 1541-ben egy várnézésnek álcázott „ártatlan” csellel elfoglalták Budát. A Vár bevétele azt jelentette, hogy a török közel 150 évre megvetette…
Eddig a Jókai Anna Szalon és a Budai Polgári Közösség vezetőjeként ismerhették az itt élők Bauer Esztert, aki idén már a testületben…
Az automatizálás különböző technológiai lehetőségeinek köszönhetően felgyorsult a digitalizálás a Magyar Nemzeti Levéltárban, ahol sikerrel használják a mesterséges intelligenciát a kézírás-felismerésnél vagy…
Harmincezer iratfolyóméter iratanyag mellett sok minden más, számos érdekes, történeti értékű tárgy is található a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu…
Korának egyik leginkább elismert és sokat foglalkoztatott üvegfestője és mozaikművésze volt Róth Miksa, aki számos hazai és külföldi középület, templom, palota, magánház…