pályázat
A Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat 2025. évre épület-felújítási-, illetve energetikai korszerűsítési pályázatot ír ki az I. kerületi társasházak és lakásszövetkezetek lakóépületeinek…
Új pályázati lehetőséget hirdetett a Budavári Önkormányzat, ezúttal a vendéglátósok és a szállásadók örülhetnek a lehetőségnek. A cél, hogy egyre több helyen…
Közösségépítő egyházi programokra, karitatív kezdeményezésekre és nyári táborozásra kérhetnek támogatást a helyi civil szervezetek. Három témakörben írt ki új pályázatot a helyi,…
Több pénz jut köztisztaságra, és jelentősen több forrás lesz a közterület-fenntartásra a február 13-án elfogadott 2025-ös kerületi költségvetésben. A testületi ülésen többek…
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) zöldítési pályázatot hirdetett budapesti lakóházaknak, hogy a közösségek saját környezetüket szebbé és élhetőbbé tehessék. A legkiemelkedőbb projektek…
Még múlt év decemberében fogadta el a budavári képviselő-testület Böröcz László polgármester előterjesztését arról a 71 millió forintos keretösszegű pályázatról, amellyel az…
Idén második alkalommal vehetik kezükbe a kerületiek a Várnegyedet….
A Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Bizottság és a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság február 3-i ülésén elfogadta az I. kerület 2025-ös költségvetéséről szóló határozati…
A Budavári Önkormányzat december 9-én ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az októberi átadás-átvétel előtt történt gyanús polgármesteri jutalmazások kapcsán, jelentette be Böröcz…
Az I. kerületi képviselő-testület 2024. május 9-én döntött arról, hogy 20 millió forinttal támogatja a kerületi általános és középiskolákat. Az intézmények alapítványai…