Különszámmal emlékezünk Budapest második világháborús ostromára
Az elmúlt egy év során kiemelt figyelmet fordítottunk Budapest második világháborús ostromára. Lapunkban számos cikk látott napvilágot az 1944 végén és 1945 elején történt brutális, megrázó és embert próbáló eseményekről. Még élő budavári szemtanúk idézték fel emlékeiket, már-már hihetetlen mikrotörténetek elevenedtek meg hasábjainkon. Az évfordulóra időzítve különszámban szedtük össze a témában megjelent írásainkat, amely a Budavári Önkormányzat Ostrom ’45 – Budavár a háború poklában című, a Városházán tartott ünnepi megemlékezésen és Varga Dániel önkormányzati képviselő vezette kerekasztal-beszélgetésen mutatkozott be.

Böröcz László polgármester a megemlékezésen egybegyűltek előtt többek között arról beszélt: „A mai eseményünkön is beszélünk arról, hogy mit tett a háború az emberekkel, a közösségekkel; a történészek kerekasztal-beszélgetése is segít abban, hogy megértsük, mi történt és miért nem engedhetjük meg, hogy újra megtörténjen. Budavár túlélte a háborút, újjáépült romjaiból és ma is szépítjük, fejlesztjük. De mindig emlékeznünk kell arra, hogy egy háborúnak nem lehetnek nyertesei. Világosan ki kell mondanunk, hogy soha nem kérünk az olyan döntésekből, amelyek városokat tesznek romhalmazzá és embereket áldozatokká.” Hozzátette, polgármesterként is fontosnak tartja, hogy ne csak a száraz évszámokat ismerjük, hanem azokat az emberi történeteket is, amelyek mögött valódi arcok, küzdelmek és remények vannak. Csak így érthetjük meg ugyanis igazán, miért olyan fontos vigyáznunk arra a békére és közösségre, amiben ma élhetünk.

Fazekas Csilla alpolgármester többek között az Ostrom és remény című kötetből olvasott fel részleteket, amely egy vizívárosi lány, Andai Franciska korabeli naplóját tartalmazza, aki tizenéves fejjel élte át az ostromot és a szovjet csapatok fővárosba nyomulását, a németek visszavonulását.

A beszélgetésen a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) igazgatója, Nyári Gábor, valamint Strausz Péter tudományos igazgató vettek részt, és beszéltek az ostrom hátteréről, előzményeiről, hatásairól és valóságáról.

Hogy a Várnegyed falai nemcsak kövekből, hanem sorsokból és emberi történetekből állnak, azt jól illusztrálta az a Dísz térről induló, a Tóth Árpád sétányon át a Kapisztrán térig tartó emlékséta, amelyen Hollósi Anita vezetésével, Fortepan-fotók és személyes családi történetek segítségével idézték fel az ostrom mindennapjait: azokét, akik a Várhegy mélyén kerestek menedéket, a vízért folytatott küzdelmüket, a sebesültek ápolását a legsötétebb órákban.

Az Ostrom 80 különszámunk digitálisan ide kattintva olvasható. Cikkeinket online itt érik el!
(Fotók: Törő Balázs, címlapkép: Várnegyed)