Hír
Rongálás miatt indított nyomozást a rendőrség a ferencvárosi Fék utcában talált, I. kerületi választási plakátok miatt – tájékoztatta a Várnegyedet a Budapesti…
Egyre több a dolmányos varjú Budapesten, és mivel a fiókareptetési időszakban, április végétől június közepéig a madarak rámenősen védik a repülni még…
Budavári elismerésekről döntött zárt ülésen az önkormányzati ciklusban tartott utolsó ülésén az I. kerületi képviselő-testület, ezúttal hét, a saját szakterületén kiemelkedő tevékenységet…
A rendszerváltás óta ez lesz a kilencedik önkormányzati választás Magyarországon. Az 1990-es voksolás azért volt rendhagyó, mert akkor még a polgármestereket nem…
Ráharapott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt V. Naszályi Márta polgármester korábbi javaslatára, hogy kapjon új nevet a Batthyány utca és a Hattyú…
Idősebb hölgyek és középkorú házaspárok gyűrűjében találtuk Böröcz Lászlót a tűzforró délutáni napsütésben, a Szentháromság téri kormánypárti kitelepülésen. A programismertető beszélgetésen dr….
Kevés érdeklődő előtt, a technika ördögével küzdve ismertette terveit V. Naszályi Márta. Közel két és fél órás, monstre program- és jelöltismertetőt tartott…
„Azért, mert valaki más párthoz tartozik, ne mondjunk nemet az ötletére” – Nánásiné Abonyi Gyöngyi, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) polgármester-jelöltje…
Súlyos baleset történt kedden az I. kerületi Fő utcában, kerékpársávon érkező motoros és jobbra kanyarodó autó ütközött. Az eset intő példa arra,…
Újabb helyen bukkantak egészségkárosító azbesztre a Somlói úti beruházásnál, ezért tolódik az egykori Munkásőrség-központ kollégiumépületének a bontása. Jelenleg a hatósági engedélyekre várnak, a…