Szilléry Éva
Elemi erővel érintette meg Wass Albert szülőhelyhez való kötődése, a tisztelet hangja és a környezettel való együttműködés alapvető emberi érzése Rékasi Károly…
Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó dalaiban a visszatérést kereste egy olyan világ felé, amelyben még meghallgattuk egymást és figyeltünk embertársainkra. Egy egész alkotói…
A szerelem, a szenvedély, a házasság és az összetartozás érzése fűzi össze a MáraiKult februári programjainak nagy részét. Mint ismert, február 14….
A Horváth-kertben egy cukrászdában találkozunk Fodor Zsóka színésznővel, ahol szinte minden vendég felismeri. Kedves mosolyáról elsősorban a Barátok közt televíziós sorozat Magdi…
Harminc éve töretlen sikernek örvend az I. és a szomszédos XII. kerületiek körében a Daily Fitness sportklub, amely az üzletvezető Font Attila…
Csak a hazai rockzenei élet mániákus követőinek cseng ismerősen a Sikátor zenekar neve, amelynek mind az öt tagja tősgyökeres I. kerületi, és…
Egy sokirányú kortárs alkotó festménye nyerte el a közönség tetszését a Márai Budán kiállításon: Majzik Róbert festő-, üveg és hangszergravírozó, a Márai…
A Don-kanyar tragédiája 1943-ban az I. kerület számos családját is érintette. A magyar katonák embert próbáló helytállásának emléknapján Böröcz László polgármester az…
Először a 105-ös buszon futottunk össze Lupinnal, az agár és erdélyi kopó keverék kutyával, aki éppen olyan egyéniség, mint a legtöbb ilyen…
Budavár nyolc nemzetiség otthona, amelyek saját hagyományaikkal, kultúrájukkal és ünnepeikkel színesítik mindennapjainkat. Decemberben az Önkormányzat aulájában adtak ízelítőt hagyományainkból elsősorban zenei világukból…