V. Naszályi Márta
Nagyságrendileg bruttó 80 millió forint közpénzt kaphatott gyanús szerződések keretében a polgármester férjét foglalkoztató NEO Property Services Zrt., hangzott el Varga Dániel…
Túlárazott szerződést kötött V. Naszályi Márta polgármester az Officium Irodafejlesztő Zrt.-vel beléptető-rendszer telepítésére és üzemeltetésére – erről nyújtott be interpellációt Varga Dániel…
Törvénytelenül és átláthatatlanul osztották ki a koronavírus-járvány idején az I. kerületben az úgynevezett válságkezelő alapjövedelmet – mondta V. Naszályi Márta polgármesterhez intézett…
A Legfőbb Ügyészhez fordul V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, mert szerinte Sára Botond budapesti főispán törvényt sért azzal, hogy „pártpolitikai…
A jobboldali városatyák feljelentéssel akarják rábírni V. Naszályi Mártát, hogy válaszoljon a képviselők kérdéseire az úgynevezett Officium-ügyben, amelyben szerintük beszerzési túlárazás történt,…
Budapest ma is a szabadság egyik fontos bástyája – hangoztatta március 15-én V. Naszályi Márta polgármester, aki szerint ma is ki kell…
Március 11-én szabadtéri fogadóórát és virágültető akciót tartott V. Naszályi Márta polgármester az Egy az Egyben című programsorozatának részeként a Batthyány téren. …
A budavári műemlék lakások tulajdonjogáról, illetve a jelenleg is folyó önkormányzati társasház-alakításokról szólt az a lakossági fórum, amelyet március 4-én tartott Böröcz…
Magyarázatot vár V. Naszályi Márta polgármestertől és büntetőfeljelentést tesz az I. kerületi Fidesz egy szerintük jelentősen túlárazott és korrupciógyanús szerződés miatt, amelyet…
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete február 29-én eredetileg tárgyalta volna azt a szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében a kerület anyagilag támogatta volna a kismamákat annak…