Fókusz
A hatékony együttműködés nem nélkülözheti a korrekt és jó szándékú személyes kapcsolatokat – többek között ezt a tanulságot szűrte le korábbi közéleti…
Viszontagságos körülmények közepette lépett trónra IV. Károly 1916. december 30-án a többség még nem sejtette, hogy a magyar királyság intézményének utolsó rezdüléseit…
A sűrű forgalom miatt nem mindenki derűlátó a Fő utca felvirágoztatása tekintetében. Az általunk megkérdezett településfejlesztő például úgy látja, kis kávéházaknak nem…
1918 decemberének egy holdtalan éjén betörők hatoltak a hadügyminisztérium Tárnok utca 2. szám alatt levő raktárépületébe. Az ott található páncélszekrényt szekérre emelték,…
A környék tiszta robogás, autók cikáznak fel-alá, az emberek pedig általában szintén sietnek, ki a buszhoz, ki haza. A Mészáros utca 14….
A hitem miatt reményteli, nagy öröm van a szívemben. Történhet bármi a világon, hegyek omolhatnak össze, akármi bekövetkezhet, béke van bennem –…
Bár az állam egyelőre hiába árulja a Gyorskocsi utca 5-7. szám alatti nyolc szintes, hat emeletes, csaknem ötszáz négyzetméter alapterületű irodaházat, arra…
Eddig a Jókai Anna Szalon és a Budai Polgári Közösség vezetőjeként ismerhették az itt élők Bauer Esztert, aki idén már a testületben…
A Múzeumok Őszi Fesztiálja programsorozat keretében a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban is több érdekes előadást hallhattak, láthattak az érdeklődők. A Várnegyed a…
Csaknem 9 ezer iratfolyóméter irat semmisült meg 1956 novemberében az Országos Levéltárban, sok olyan anyag is a lángok martalékává vált, amelyet még…