Tari Tamás
A budavári műemlék lakások tulajdonjogáról, illetve a jelenleg is folyó önkormányzati társasház-alakításokról szólt az a lakossági fórum, amelyet március 4-én tartott Böröcz…
A Budavári Önkormányzat képviselő-testülete február 29-én eredetileg tárgyalta volna azt a szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében a kerület anyagilag támogatta volna a kismamákat annak…
A közösségi kertekről és a családi házak zöldfelületeit megújító pályázatokról szólt az Egy az egyben beszélgetéssorozat február 13-ai állomása. A résztvevők V….
Bár minden szempontból megérdemelné, hogy példakép legyen, vitéz Somogyváry Gyula – vagy, ahogy sokan ismerték: Gyula diák – nevével mégis ritkán találkozunk…
Közös nevezők és különbségek „A gyermekek védelme a felnőttek, a mi felelősségünk. Az elmúlt hetek eseményei is bebizonyították, hogy abban egyetértünk, hogy…
Erdélytől a Budai Várnegyedig Borsos Miklós – vagy, ahogy Hosszu Enikő, aki gyermekkorában találkozott először a művésszel, szeretetteljesen nevezi: Miklós bácsi –…
Február 15-én írt alá szándéknyilatkozatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Budavári Önkormányzat arról, hogy teljesen átépítenék és felújítanák a Clark Ádám teret….
Víziváros jobboldali képviselője nyílt levélben fordult V. Naszályi Márta polgármesterhez, illetve Molnárka Gáborhoz, a városrész momentumos politikusához, egy beváltatlan ígérettel kapcsolatban. „Évekkel…
Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyző január 18-án tájékoztatta arról a képviselő-testületet, hogy V. Naszályi Márta közigazgatási per keretében támadta meg a Fővárosi…
Igazi fotóritkaságokkal várja Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Galéria. A tavaly november óta megtekinthető, Az első aranykor…