Tari Tamás
Tavaly októberben volt 70 éve, hogy Szép Ernő, a XX. század első felének egyik meghatározó magyar regény- és drámaírója, költője és újságírója…
A koronavírus-járvány óta az I. kerületben élők közül is egyre többen közlekednek kerékpárral, sok társasházban azonban nincs lehetőség a biciklik megfelelő tárolására….
Április 30-án nyitotta meg a kapuit a Precíz Bohém című Zórád Ernő-emlékkiállítás a Virág Benedek Házban. A rendezvényre nem véletlenül telt meg…
A Föld napján polgármesterjelöltek is szedték a szemetet a Gellért-hegyen, ahol több mint száz helyi civil mozdult meg a környék tisztábbá tételéért….
A modern értelemben vett hazai katonai történettudomány létrejöttében és a magyar katonai hagyományok, tárgyi emlékek megőrzésében kiemelkedő szerepe volt olysói és héthársi…
Megérkezett a jó idő. Ez pedig egyre többeket csábít az I. kerület két hatalmas közparkjába, a Vérmezőre és a Tabánba is. A…
Az eredeti tervek szerint idén április környékére kellett volna elkészülnie a Pénzügyminisztérium Szentháromság tér 6. szám alatti palotájának. Bár a munka még…
2020 júniusában és júliusban a Várnegyed hasábjain két, hosszú cikk is szólt a „Mi Batyink – tervezzük újra közösen” című önkormányzati rendezvénysorozatról….
Nemhogy tősgyökeres I. kerületinek, de még budapestinek sem kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hol áll az ország leghíresebb Dózsa György…
Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én…