Várnegyed magazin
A Kapisztrán téri Városházán június 26-án átvették megbízólevelüket a június 9-én tartott önkormányzati választáson győztes képviselők. Az átadási ceremónián Böröcz László leendő…
A Budavári Önkormányzat nyilvános pályázat keretében a tulajdonában álló lakások határozott idejű, szociális alapon történő bérbeadására írt ki pályázatot. Bérleti szerződés azzal…
Sajnos újfent vandalizmus áldozata lett az 1956-os mártír, Mansfeld Péter Szabó Ilonka utcai szobra, ismeretlenek ugyanis letörték az emberi alak egyik ujját….
Ahogy arról beszámoltunk, V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere június 9-én vereséget szenvedett Böröcz Lászlótól az önkormányzati választáson. A Párbeszéd politikusának…
Az I. kerületi Helyi Választási Bizottság a Párbeszéd három, a június 9-ei önkormányzati választással kapcsolatos panaszát is érdemi vizsgálat nélkül elutasította, miután…
Feladatom, hogy az I. kerület érdekeit képviseljem, és együttműködést keressek azokkal, akik a kerület fejlődését szolgálják, ilyenek a kormányzat és a fővárosi…
Az újabb tervek szerint a Dísz téri, most rekonstruált, századfordulós Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM). Az intézmény…
„Tizenöt éve csak akkor mulasztom el mindennapos sétámat a Várban, ha beteg vagyok, vagy elutazom Budapestről. – Márai Sándor írja ezeket a…
A Fő utca északi végének – vagy éppen elejének – meghatározó épülete a Szent Flórián vértanúról elnevezett görögkatolikus templom. Makláry Ákos görögkatolikus…
Röviden arról kérdeztük a június 9-ei önkormányzati választáson nyertes budavári választókerületi politikusokat, hogy ősztől milyen tervekkel vágnak neki a munkának. WEHNER KRISTÓF…